Marokkó – Norvégia Tipp | Felállások és Esélyek 2026.06.07.
- Red Bull Arena New Jersey
- Június 07. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Az utolsó meccsünk mára, lassan pedig a barátságos mérkőzésekkel is megvagyunk. A világbajnokság 11-én rajtol el, úgyhogy azt hiszem, a magyarok következő, Kazahsztán elleni találkozóját leszámítva, már gőzerővel az észak-amerikai eseményre fókuszálunk. Addig pedig itt van a Marokkó – Norvégia csata. Ez is egy olyan meccs, melyen két vb-szereplő csap össze.
Marokkó – üggyel-bajjal, de – AFCON-győztesnek mondhatja magát, míg Norvégia évek óta nem volt annyira erős, mint most. Évek óta látszik a fejlődés, és Stale Solbakken végre kivezette őket egy nagy tornára. Ráadásul nem is akármilyen eredménnyel. Mindkét csapattól várhatunk meglepetést.
Marokkó
Azt kell mondanom, amit az előbbi tipp idején is mondtam, a marokkói válogatott játékosok nevét is átírtuk magyarra, ha hiba van, jelezzétek. Kissé furcsa, elsőre néha én magam sem tudom, melyik játékos kicsoda, de ha így helyes, rajtam ne múljék…
Folytassuk azzal, hogy Marokkó hivatalosan is az Afrikai Nemzetek Kupájának győztese lett. Noha a pályán elbukták a meccset – emlékezetes volt Brahim Díaz 99. perces büntetője, amit flegmán panenkázva juttatott volna kapuba. Ám a szenegáli kapus ezt megfogta, később pedig Sadio Mané és társai megnyerték a meccset. Igen ám, de Marokkó fellebbezett, ugyanis a Real Madrid játékosának tizije előtt tüntetőleg levonultak a pályáról. A szövetség pedig 3-0-val Marokkónak adta a finálét.
A selejtezős csoportjukat nem volt nagy eredmény megnyerni, de azért mégiscsak hibátlanul zártak. Legyőzték kétszer Nigert, Tanzániát, Zambiát, Kongót és Eritreát.
A szövetségi kapitány Mohamed Ouahbi, aki Walid Regragui helyére érkezett idén március elején.
A meghívókat májusban kiosztotta, és akadt jó néhány meglepetés. Talán a legnagyobb hiányzó Júszef El-Neszjrí, a Sevilla korábbi kiváló támadója, de Szofjan Bufal sem kap lehetőséget, pedig jó szezont futott. Szintén kimaradt a Chelsea korábbi remek szélsőjátékosa, Hakim Zijes, valamint Szofjan El Karuani és Ousszama Targhaline.
Itt van azonban Jasszin Zsesszim újoncként, de Ajjub Buaddi az, aki nagyon a figyelem középpontjába kerülhet. A Lille játékosát már most is figyelik, egy jó vébé után Európa nagycsapatai állhatnak érte sorban.
A marokkói csapat két napja játszott Madagaszkár ellen egy felhozó meccset, Iszmael Szaibari kétszer talált be, Szufian Rahimi és Ajub el-Kabi egy-egy alkalommal.
A csoportkörben Brazília, Haiti és Skócia lesz az ellenfelük.
A teljes keret:
Kapusok: Jasszin Bunu, Munir Mohamedi, Ahmed Reda Tagnauti
Védők: Nusszair Mazraui, Anassz Szalah-Eddin, Juszef Bellammari, Asraf Hakimi, Zakaria el-Uahbi, Najef Agerd, Sadi Riad, Reduan Halhal, Issza Diop
Középpályások: Szofjan Amrabat, Szamir el-Murabet, Ajjub Buaddi, Neil el-Ajnaui, Azzedin Unahi, Bilal el-Hanus
Támadók: Abde Ezzalzuli, Semszdin Talbi, Szufian Rahimi, Ajub el-Kabi, Brahim Díaz, Jasszin Zsesszim, Ajub Amaimuni, Iszmael Szaibari
A várható kezdőcsapat:
Bunu – Hakimi, Diop, Agerd, Mazraui – Buaddi, el-Ajnaui – Brahim, el-Hanus, Ezzalzuli – Szaibari
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi két egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Norvégia
Nagyon sokat várt arra Norvégia, hogy újra világeseményen legyenek. Utoljára 1998-ban szerepeltek vébén, akkor olyan játékosok voltak a keretben, mint Ole Gunnar Solskjaer, Toré André Flo, Henning Berg vagy… Stale Solbakken, a mostani szövetségi kapitány.
A mestert sok kritika érte, de csak összejött a kvalifikáció. Nem is akárhogy! A norvég csapat nyolcból nyolc meccset nyerve végzett az élen, pedig a csoportban ott volt Moldova, Észtország és Izrael mellett az olasz nemzeti csapat is. Nem gond, kétszer verték őket is, összesen hét gólt szerezve ellenük.
A keretet stílszerűen V. Harald norvég király olvasta be egy videóban, itt derült ki, hogy ott lesznek a legnagyobb nevek, mint Erling Haaland, Alexander Sörloth, Martin Ödegaard vagy Julian Ryerson. De nem kapott meghívást Hugo Vetlesen, Aron Dönnum vagy Eivind Helland.
Igazából hasonló játékosok akadnak a keretben, de a jó formában levő Belgiumban játszó középpályást lehet, hogy hiba volt kihagyni.
Ezt amúgy sok szurkoló is így gondolja, és a bűnbak nem a kapitány, hanem Thelo Aasgaard lett. Aki megannyi negatív üzenetet kapott, csak mert a szövetségnél bíznak benne.
Norvégia a felkészülés során 3-1-re verte Svédországot (Jörgen Strand Larsen kétszer, Antonio Nusa egyszer lőtt gólt), a csoportban pedig Irak, Franciaország, valamint Szenegál lesz az ellenfelük.
A teljes keret:
Kapusok: Örjan Nyland, Egil Selvik, Sander Tangvik
Védők: Kristoffer Ajer, Fredrik Björkan, Henrik Falchener, Sondre Langas, Torbjörn Heggem, Leo Östigard, Marcus Holmgren Pedersen, Julian Ryerson, David Möller Wolfe
Középpályások: Thelo Aasgaard, Fredrik Aursnes, Patrick Berg, Sander Berge, Martin Ödegaard, Morten Thorsby, Kristian Thorstvedt
Támadók: Oscar Bobb, Jens Petter Hauge, Antonio Nusa, Andreas Schjelderup, Erling Haaland, Jörgen Strand Larsen, Alexander Sörloth
A várható kezdőcsapat:
Nyland – Ryerson, Östigard, Heggem, Björkan – Bobb, Ödegaard, Aursnes, Nusa – Larsen, Haaland
Tippelde
Erős csapatok, de ebből a meccsből nem fogjuk látni, mire képesek igazából.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
Regisztrálj a QuickWin oldalára, játssz, és nyerd meg a Jackpotot az 5.200.000 Ft-os összdíjazású versenyen!