Fenerbahce – Gornik Zabrze Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.21.
- Sükrü Saracoglu Stadium
- Július 21. 20:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Miközben zajlik az ország legnagyobb futball botránya, az egyik legerősebb török csapat számára megkezdődik a legrangosabb sorozat. A Fenerbahce sorozatban negyedszer maradt le a bajnoki címről, és Európában sem termett sok babér számukra. Mondjuk ezt is megszokták már… Megint új edzővel kezdenek neki, megunták a légiósokat, a külföldieket, Jorge Jesus, José Mourinho és Domenico Tedesco után most egy török edző vette át a stafétát, Ismail Kartal ezer szállal kötődik a csapathoz, hosszú évekig játékosként szolgálta azt, majd visszavonulását követően akadémiai igazgatóként, asszisztensként és háromszor vezetőedzőként is dolgozott.
Ellenfelük a hétvégén Szuperkupát bukó Gornik Zabrze, amely a Bajnokok Ligájában korábban nem, a BEK-ben viszont már szerepelt. Negyven éve.
Nézzük a Fenerbahce – Gornik Zabrze összecsapást!
Fenerbahce
Az előző szezont már nem is Domenico Tedescoval fejezték be, a német-olasz (aki volt már a Lipcse, illetve a belga válogatott edzője, de sehol sem tudott jó teljesítényt nyújtani) már az idény közben kirúgták, és végül durván egy hónapot Zeki Murat Göle dirigált. Ő volt az, aki anno Mourinho és Vítor Pereira után is leült ideiglenesen. Ismail Kartal sem először van itt, anno 2022-ben és 2014-ben is volt már a csapat vezetőedzője.
Valószínűleg még nem végeztek, de már most elköltöttek 81 millió eurót. Akartak csatárt, jött is kettő. Először Serhou Guirassyt nézték ki, de az az üzlet dugába dőlt, helyette így megszerezték Sidiki Chérifet, aki már a tavalyi idényt is itt töltötte kölcsönben. Ha beválik, hosszú éveken át lőheti a gólokat a török bajnokságban. Érkezett még Vedat Muriqi, aki ugyan már 30 feletti, de tavaly egy kieső Mallorcát cipelt egymaga, és végül 23 gólig jutott.
Két további nagy név van még, Nathan Aké karrierje befejeződött a Manchester Citynél, Törökországban még lehet néhány jó idénye. Annál meglepőbb, hogy Mason Greenwood is itt van, neki az OM adott új esélyt magánéleti balhéja után, de két szezon (81 meccs, 48 gól és 16 gólpassz után) elhagyta a kikötővárosiakat.
Itt még nincs vége a dolognak, olyanokat pletykálnak, miszerint van esély Marcus Rashford megszerzésére (bár az angol nem akarja adni magát egyelőre), de Rafael Leao nevét is emlegetik. Mustafa Akyildiz és Emre Mor. Távozhat Dominik Livakovic, Jayden Oosterwolde, valamint Mert Müldür is.
Az Európa-ligában legutóbb rögtön az első kieséses párharcban elbuktak, ezzel a csapattal azonban a BL alapszakaszát akarják elérni.
Eddigi felkészülési meccseiken 5-0-ra verték az Admirát, 4-0-ra a Pogon Szczecint, 2-1-re a LASK Linzet.
Akadnak sérültek az infók szerint, Amara Diouf erőnléte még nem az igazi, kiesett Dominik Livakovic, Vedat Muriqi, Diego Carlos, Dorgeles Nene és Yigit Efe Demir. Szintén nem játszik Aké, Rodrigo Becao, a vb-n (nem) játszó N’Golo Kanté, Sofyan Amrabat vagy Hakan Yandas. Ők egyelőre nem kerültek nevezésre.
A várható kezdőcsapat:
Günok – Müldür, Skriniar, Oosterwolde, Mercan – Guendouzi, Fred – Kahveci, Asensio, Aktürkoglu – Talisca
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Gornik Zabrze
Bár a Gornik Zabrze a jelenben kevésbé sikeres, durván 30-40 éve Lengyelország egyik meghatározó csapata volt. Összesen 14 alkalommal lettek bajnokok, nyertek hétszer kupát, egyszer pedig szuperkupát.
Azóta azért voltak mélypontok, kétszer is kiestek az Ekstraklasából, de az elmúlt tíz évben az első osztály tagja voltak, tavaly pedig a Lech Poznan mögött megszerezték a második helyet. Michal Gasparik mesternek ez a második állomása, előtte a Spartak Trnavát dirigálta.
Vannak tervek, el akarják csábítani a Deportól Charlie Patinot, haza akarják hívni Szymon Zurkowskit, de már most igazoltak tíz játékost.
Sokaknak ismerős lehet Kacper Urbanski neve, de a Real Madrid nevelése, Peter Federico is. Vagy esetleg Ondrej Zmrzlyé. De – hogy mindenkit megnevezzek – itt van Erik Prekop, Bruno Durdov, Michal Synos, Patryk Warczak, Maximilian Dietz, Gédéon Nongo, Philipp Schulze és az utánpótlásból Wiktor Kania.
Távozott Lukas Ambros, Wiktor Nowak, Patrik Hellebrand, Gabriel Barbosa, Pawel Olkowski, Mathias Sauer és még sokan mások. És van még valaki, de Lukas Podolski nem eligazolt, hanem szögre tette a csukát, 41 évesen.
Sérült Jaroslaw Kubicki.
A várható kezdőcsapat:
Schulze – Janicki, Sacek, Josema, Janza – Donio, Sadilek, Urbanski – Ismaheel, Prekop, Khlan
Tippelde
A Fener rutinosabb, jobb és képzettebb. Nagyobb nevek vannak a törököknél, simán kell nyerniük.
Fő tippek:
1.: Fenerbahce győzelem
2.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem
Regisztrálj a Casea oldalán, első befizetésedre 100%-os bónuszt kapsz 40.000 Ft-ig!