Hammarby – Anderlecht Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.23.
- Tele2 Arena
- Július 23. 19:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
Igyekeztünk még egy olyan párharcot választani a magyar csapatok előtt, amelyek főszereplőit azért jól ismerjük. Így esett a választás a Hammarby – Anderlecht találkozóra. A svéd gárda nyaranként kerül a radarunkra.
Most egy erős csapatot kaptak ellenfélül, az Anderlecht számít Belgium egyik leghíresebb együttesének. Igaz azonban az is, hogy voltak ennél már szebb napjaik is, például, mikor Juhász Roli ott játszott náluk.
A Jupiler League-et most a Club Brugge vagy a Royale Union St. Gilloise uralja, de ott van még az élcsapatok között az Antwerp vagy a Genk. A tavalyi egy jobb idény lett, a lilák végül a negyedik helyen zártak, meglehetősen távol a bronzérmes St. Truidentől.
Ha kizárólag a játékerőt nézem, akkor a vendégek felé hajlok, ám fontos megjegyezni, hogy az Allsvenskan jelenleg is tart, a svédek tehát játékban vannak.
Hammarby
A svéd bajnokságot egyfajta B-tervként tartjuk, akkor írunk az ottani találkozókról, amikor épp leállnak a nagyok. Most is szükség volt az Allsvenskanra, a világbajnokság előtt beszéltünk róluk, illetve a vége felé, amikor már nem napi szinten jöttek a mérkőzések.
És a Hammarbyról már kétszer is szó esett: Egy alkalommal a Häcken elleni derbiről írtunk, alig több mint egy hete pedig a Kalmart fogadták. Ha követtek minket, akkor biztosan nem sok újdonságot tudunk róluk elmondani, ha viszont ezek a meccsek kimaradtak, akkor igen.
A Hammarby úgy került az Európa-ligába, hogy ezüstérmet szereztek a Mjällby mögött. Tudjátok, a Mjällby egy alig párezres kisváros csapata, amely leiskolázott mindenkit, legyen szó a Malmöről, a Djurgardenről vagy épp a Hammarbyról.
Az ezüstöt összehozó Kim Hellberg ezután a Middlesbrough csapatához igazolt, a helyét Kalle Karlsson vette át, ám ő öt hónap után repült. Most az a Henrik Rydström ül a kispadon, aki korábban a Malmö csapatánál dirigált, de megjárta az MLS-t is.
Az új idényben is ott lohol az éllovas mögött a Hammarby, de most is jelentősen le van maradva. A Siriusnak 35, Rydströméknek meg 26 pontjuk van.
A svéd gárda most száll be az Európa-ligába, a főpróbát a Degerfors ellen játszották, Paulos Abraham, Tesfaldet Tekie és Montader Madjed (2) góljaival 4-0-ra győztek.
A kerettel kapcsolatos változás, hogy a montenegrói U-válogatott Viktor Djukanovic távozott, méghozzá Győrbe igazolt – egyelőre kölcsönbe.
Sérült Victor Eiksson és Sourou Koné.
A várható kezdőcsapat:
Hahn – Sköglund, Fofana, Winther, Persson – Schellhas, Karlsson, Madjed, Besara, Lind – Abraham
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
Anderlecht
Harmincnégy alkalommal lett Belgium legjobb csapata az Anderlecht, de a legutolsó is már tíz éve volt, 2016/2017-ben lettek ők a bajnokok. Azután még megnyerték a Belga Szuperkupát, ez pedig az eddigi utolsó trófeájuk.
A várt áttörés elmarad, a Club Brugge és a St. Gilloise simán lehagyta őket, de a fentebb említett csapatok közül többen is volt, hogy jobban zártak.
Mindenesetre ez a negyedik hely most elég volt ismét egy EL-induláshoz. Tavaly a gárda szintén az EL-ben kezdett, onnan kiesve a Konferencialiga főtáblájára igyekeztek, de a selejtező döntőben az AEK Athén megállította őket.
A tavalyi szezon után távozott előbb Edward Still, majd Jérémy Taravel. A vezetőedzői széket az a Vítor Bruno vette át, aki anno az FC Portonál dolgozott, őt nevezték ki Sergio COnceicao távozása után. Alig fél évet töltött ott, menesztése óta most először kapott kispadot.
Keretük minimálisan változott: az utánpótlásból felhozták a 17 esztendősJoshua Nga Kanát, érkezett még Léo Pétrot, Giulian Biancone és Lukas Ambros.
Eddig lelépett Jan-Carlo Simic, Goto Keisuke, Thorgan Hazard, Ibrahim Kanaté, Anas Tajaouart, Yari Verschaeren, Mats Rits, Joachim Imbrechts, és a legnagyobb távozó Nathan De Cat, aki a megannyi ajánlat közül végül a Hoffenheimét fogadta el.
A Boulogne csapatával még nem bírtak, de a Dunkerque, NEC Nijmegen, AZ Alkmaar hármast legyőzték, ez a négy meccsük van idáig.
Hiányzók: Cedric Hatenboer, Lucas Hey, Killian Sardella, Ilay Camara.
A várható kezdőcsapat:
Coosemans – Vroninks, Biancone, Pétrot, Augustinsson – Llansana, Kana, Ambros, Ojea, Onia Seke – Sikan
Tippelde
Jobb csapatnak tartom az Anderlechtet, de ott is felmerül több probléma. Egyik oldalrl Nathan De Cat már fiatal kora ellenére kulcsszereplő volt, másrészt új az edző. Harmadrészt pedig ott van az a tény, hogy a Hammarby jócskán benne van a játékban.
Ráadásul a Hammarby otthon csak egy meccset veszített el 2026-ban.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
Cashback a Starda oldalán! Kapj pénzt a vesztes fogadásaid után, a veszteségeid 50%-át nyerheted vissza!