Jagiellonia – Glasgow Rangers Tipp | Felállások és Esélyek 2026.08.06.
- Stadion Miejski
- Augusztus 06. 18:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
A negyedik meccsünk szintén a második számú kupasorozat selejtezőjéből érkezik, de már nem szerdáról, hanem csütörtökről. És holnap persze jönnek a további magyarok, a Debrecen majd a Köbenhavn csapatával mérkőzik meg, míg a Győr a Riga vendége lesz.
Addig meg itt van a Jagiellonia – Glasgow Rangers. Megint egy lengyel együttes, az Ekstraklasában bronzérmet szerző, amely a hazájában szintén harmadik helyezettel játszik.
Az esélyek alapján izgalmas mérkőzésre számíthatunk, nem egyértelmű ugyanis, hogy a nyáron (megint) megújult Rangers elég jó lesz-e ahhoz, hogy az összeszokott Jagielloniát kiüsse. Mi azt mondjuk, kiütni biztos nem fogják őket, viszont ez a meccs piszkosul háromesélyes…
Jagiellonia
A bajnoki címtől sem voltak távol, de a Jagiellonia végül csak a harmadik helyen végzett. Négy ponttal szerzett többet a Lech Poznan, a második Górnik Zabrze pedig ugyanannyit, mint ők. Még a gólkülönbsége is jobb volt a Jagielloniának, pechükre azonban itt, ilyenkor nem ez, hanem az egymás elleni eredmény számít. Így hát a sárga-piros együttesnek csak az EL maradt.
Amelyben a szereplésüket most kezdik meg. Eddig két bajnokijuk volt, a Korona Kielce, valamint a Motor Lublin elleni csatákat is ők nyerték meg, előbbit otthon 1-0-ra, utóbbit idegenben 2-1-re.
A hétvégén Nik Prelec és Sergio Lozano találtak a kapuba.
A gárdát amúgy már három éve irányítja Adrien Siemieniec, aki 31 évesen kapta meg a melót. Azóta összehoztak egy bajnoki címet és egy Szuperkupa-győzelmet.
Több játékost eladtak vagy elküldtek a nyáron, azonban közülük csak Bartosz Mazurekért járt pénz. A Salzburg 6 milliót fizetett a középpályásért. Lelépett még Milosz Piekutowski, Wojciech Laski, Hirosawa Toki, Alan Rybak és Afimico Pululu.
Az érkezők oldalán is sok néz szerepel: Új arc Nik Prelec, Anders Klynge, Rodrigo Conceicao (Sergio Conceicao fia, Francisco Conceicao bátyja), Michal Perchel és Jeremy Agbonifo.
A hétvégén Dusan Stojinovic és Aziel Jackson nem tudott pályára lépni.
A várható kezdőcsapat:
Abramowicz – Wojtuszek, Vital, Kobajasi, Montoia – Conceicao, Romanczuk, Lozano, Szmyt – Imaz, Prelec
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
Glasgow Rangers
Megvolt a bemutatkozás Derek McInnes számára a Glasgow Rangers kispadján. A Heartsot elhagyó mester csak döntetlenre volt képes a Dundee United elelni mérkőzésen, az 1-1-es eredmény pedig azt jelenti, rögtön lépéshátrányba kerültek a Celtic csapatával szemben. Ők ugyanis nem hibáztak a Dundee FC ellen.
Az 1-1-es találkozón egyébként Thelo Aasgaard köszönt be, az ő góljával egyenlítettek. Bemutatkozott a kezdőcsapatban Ivor Pandur, Ben Godfrey, Cammy Devlin és Lawrence Shankland is, utóbbi rögtön megkapta a kapitányi szalagot is…
A múltkori írásunkhoz képest további változás, hogy időközben a Philadelphia csapatától leigazolták a dél-afrikai Olwethu Makhanyát, valamint távozott Oliver Antman az Anderlechthez.
Szintén friss hír, hogy John Souttar nem került be McInnes keretébe, egyre biztosabb, hogy távozik, a Swansea, a Sheffield United és a Leicester City is várja őt.
Aztán ott van még Nicolas Raskin, ő ugyan a keret tagja, de a Dundee ellen nem játszott egy percet sem. Állítólag azért, mert az ő távozására is van esély. Az a Villarreal vinné, amelyik megvásárolta Gulácsi Pétert is.
A keretnek egy sérültje van, a Torontóból visszatérő José Cifuentes.
A várható kezdőcsapat:
Pandur – Sterling, Godfrey, Fernández, Rommens – Diomandé, Devlin – Chermiti, Aasgaard, Gassama – Shankland
Tippelde
Bennünket ez a Rangers nem győzött meg. McInnes hozta a kedvenceit előző csapatából, miközben egyre-másra engedi el a legjobbjait. Ezek alapján kétlem, hogy harcban lesznek a bajnoki címért, és az EL-főtáblát sem tartom reális opciónak.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
Zsebeld be a 120.000 Ft-ot a WildRobin irodájánál Bonus Crab segítségével!