Kanada – Marokkó Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.04.
A hónap közepén fejeződik be a világbajnokság. Gyorsan haladunk, már a nyolcaddöntők kezdődnek szombaton este. Első összecsapásunk a Kanada – Marokkó lesz. Az észak-amerikaiak egyszer találkoztak már vébén az észak-afrikaiakkal, akkor utóbbi jutott tovább, sőt később odaértek a bronzmeccsre is. Ezúttal is Mohamed Uahbi együttese számít esélyesnek, de árnyalja a dolgokat, hogy Kanada ezúttal házigazdaként szerepel a tornán. Igaz, a meccset ezúttal sem otthon, hanem Houstonban rendezik.
Kanada
Igazán filmbe illő, megható beszédet mondott el Jesse Marsch, a kanadai válogatott szövetségi kapitánya azután, hogy a válogatott első alkalommal harcolta ki a nyolcaddöntőt világbajnokságon. Az általam a továbbjutók egyik leggyengébbikének tartott Dél-Afrika feladta a leckét, ezt be kell ismernem, ironikus, hogy pont akkor játszottak a legjobban, mikor végül aztán kiestek. Viszont büszkén mehetnek haza, Hugo Broos pedig úgy mehet nyugdíjba, hogy történelmi sikert ért el.
Közel jártak a még nagyobb sikerhez, hiszen pár percen múlt a hosszabbítás. Ott meg bármi lehetett volna. Ám ekkor érkezett Stephen Eustáquio, a kanadai középpályás, és 16-17 méterről bombázott a kapuba.
Kanada az előző vébén még csak pontot sem tudott szerezni, ehhez képest most az ötödik meccsükre készülnek Marokkó ellen. Akikkel ugye Katarban is megvívtak, szűken, de az afrikaiaknak jött ki a lépés ott.
Érdekesség, hogy Kanada az a csapat, amely a statisztikák szerint a szögletek utáni lövések terén a legerősebb, ezt kihasználhatják Jasszin Bunuék ellen is.
Viszont Ismael Koné és Marcelo Flores nem lesz ott, hogy ebben a segítségére legyen a csapatnak. Utóbbi már a vébé eleje óta sérült, előbbit Katar ellen kellett lecserélni, Ászim Madibu eltörte a lábát. A középpályás becsületére legyen mondva, ezután bement a kanadai öltözőbe bocsánatot kérni. Tettét követően ötmeccses eltiltást kapott.
Jó hír viszont, hogy Alphonso Davies újfent pályán volt. A Bayern München védője sokat volt sérült az utóbbi időben, kálváriája épp egy válogatott meccsen kezdődött. Ugyanabban a stadionban léphetett pályára, mint ahol az az eset történt. Nem kapott sok időt, de talán Marokkó ellen már még bátrabban lehet hozzányúlni.
A teljes keret:
Kapusok: Maxime Crépeau, Owen Goodman, Dayne St. Clair
Védők: Moise Bombito, Derek Cornelius, Alphonso Davies, Luc de Fougerolles, Alistair Johnston, Alfie Jones, Richie Laryea, Niko Sigur, Joel Waterman
Középpályások: Ali Ahmed, Tajon Buchanan, Mathieu Choiniere, Stephen Eustáquio, Marcelo Flores, Ismael Koné, Liam Millar, Jonathan Osorio, Nathan-Dylan Saliba, Jacob Shaffelburg
Támadók: Jonathan David, Promise David, Cyle Larin, Tani Oluwaseyi
A várható kezdőcsapat:
Crépeau – Johnston, Bombito, Cornelius, Laryea – Buchanan, Eustaquio, Saliba, Ahmed – J. David, Larin
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi két egymás elleni mérkőzésének eredménye:
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Marokkó
A tizenhatoddöntők egyik legjobb meccsét a marokkói válogatott játszotta. Ellenfelük Hollandia volt, amely 22 világbajnoki meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, mégsem nyert semmit. Eljött a 23. veretlen meccsük, mégis kiestek. Pedig vezettek, méghozzá Cody Gakpo góljával. Ám a 91. percben jött Issza Diop, üresen hagyták, a védő pedig fejese után kiegyenlített.
A hosszabbítás nem hozott gólt, sem pedig jó futballt, így jöhettek a tizenegyesek. Ami a kapusokról és a hibázókról szólt. Marokkói oldalról Neil el-Ajnaui és Asraf Hakimi is a kapufát találta el. Nagy szerencséje volt Szufian Rahiminek, akinek lövését védte Verbruggen, ám a Brighton kapusa sarkával besodorta a labdát a kapuba.
Jól védett Jasszin Bunu, csak a jó ég tudja, hogyan tudta így kivédeni Crysencio Summerville lövését, illetve neki is volt szerencséje, hiszen baromi gyengén lőtt Justin Kluivert és Quinten Timber is. Előbbi a kapufát találta el, utóbbi nagyon csúnyán mellé lőtt.
A végső büntetőt az az Iszmael Szaibari vágta be, aki épp a minap írt alá a Bayern München csapatához.
A győzelmet követően nem a féktelen ünneplés vette kezdetét, a csapat közösen imádkozott kapitányukkal, valamint az egész stábbal.
Biztosan lehetne még erősebb ez a csapat, de Abde Ezzalzuli és Najef Agerd nélkül is odaérhetnek újfent az elődöntőbe.
A teljes keret:
Kapusok: Jasszin Bunu, Munir Mohamedi, Ahmed Reda Tagnauti
Védők: Nuszair Mazraui, Anassz Szalah-Eddin, Juszef Bellammari, Asraf Hakimi, Zakaria el-Uahbi, Marván Szadán, Sadi Riad, Reduan Halhal, Issza Diop
Középpályások: Szofjan Amrabat, Szamir el-Murabet, Ajjub Buaddi, Neil el-Ajnaui, Azzedin Unahi, Bilal el-Hanusz, Iszmael Szaibari
Támadók: Amin Szbai, Semszdin Talbi, Szufian Rahimi, Ajub el-Kabi, Brahim Díaz, Zsesszim Jasszin, Ajub Amaimuni
A várható kezdőcsapat:
Bunu – Hakimi, Diop, Riad, Szalah-Eddin – Buaddi, el-Ajnaui – Brahim, Unahi, Talbi – Szaibari
Tippelde
Hiába ők a házigazdák, nem hazai pályán lépnek fel, ez azért valamelyest rontja az esélyeiket. Az meg a másik, hogy Marokkó képzettebb focistákból áll, akiknek nagyobb a rutinja, és egyszerűen jobbak. Szerintünk az első házigazda kiesése várható.
Fő tippek:
1.: Marokkói győzelem vagy döntetlen
2.: Marokkói továbbjutás
3.: Két és fél gól feletti eredmény
Immáron a 20BET-nél is elérhető a Cashout funkció! Ha nem érzed biztosnak a szelvényed, add el azt a fogadóirodának!