Servette – FC Basel Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.25.
- Stade de Genéve
- Július 25. 18:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
Eredetileg nem ezt a svájci bajnokit akartuk hozni. Csak aztán leesett, hogy a Sion ma este kupameccset játszik. Így ők holnapra maradnak a Young Boys ellen. Marad nekünk a Servette – FC Basel. A vendégek konkrétan tavaly előtt bajnokságot nyertek, a legutóbbi idényben viszont csak az ötödik helyen futottak be, így teljességgel lemaradtak az európai kupaporondról.
Ellenfelük az a Servette, amely nemrég még szintén megjárta Európát, utoljára viszont csak az alsóházra futotta tőlük.
Az esélyük – csak ez alapján – egyértelműnek tűnnének, de ez az új idény első meccse, szóval óvatosabbak leszünk.
Servette
Úgy látszik, ma csak nagy múlttal rendelkező csapatokról esik szó, hiszen a Servette is egy olyan együttes, mely hazája bajnokságát egykoron uralta, de megjárták a gödör alját is.
Pár évvel ezelőtt a Servette – amely egyébként tizenhétszeres bajnok – még a harmadosztályban szerepelt, illetve huzamosabb időt töltöttek a második vonalban is. A feljutás a 2019/2020-as idényben sikerült az élvonalba, azóta nem tágítottak innen.
Akadtak kifejezetten erős idényeik, két éve Thomas Häberli irányításával ezüstérmet szereztek, és ezáltal elindulhattak a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
A mester a következő szezonra lelépett (pontosabban az új idény második fordulója után kirúgták tök váratlanul), a helyére pedig leültették előbb Bojan Dimicet ideiglenesen, aztán Jocelyn Gourvennec-et véglegesen. A francia neve is ismerős lehet, hiszen megfordult a Lille-ben meg a Nantes-ban is.
A bajnokság első szakaszát a nyolcadik helyen zárták, így az alsóházban folytathatták. Helyzetük ezután ugyanúgy nem változott meg, végül maradtak ott, ahol voltak.
A Puskás Akadémiából hazacsábították Quentin Maceirast, felhoztak két 17 éves tinit (Alonzo Vincent és Tristan Nunez) az utánpótlásból, megszerezték a Ludogorec fáradhatatlan középpályását, Pedro Naressit, illetve a litván rutinos kapust Romániából, Edvinas Gertmonast.
Rajtuk kívül még Junior Kadile (Almere City) és Mathis Lambourde (Verona) csatlakozott.
Lelépett Loun Srdanovic, Jérémy Guillemenot, Patrick Weber, Joel Mall, Sidiki Camara, Keyan Varela, Malek Ishuayed, Jamie Atangana, Mardochée Miguel, Gael Ondoua, Mattéo Anselme.
Két franciától kaptak ki a nyáron, az Olympique Lyon mellett az Etoile-Carouge verte őket, míg a St. Etienne-t legyőzték, ahogy a tavalyi kupadöntős Lausanne Ouchyt is. Ötödik meccsükön – vagyis az elsőn – a Nyonnais ellen ikszeltek.
Sérültek: Teo Allix, Yoan Severin, Jérémy Frick.
A várható kezdőcsapat:
Gertmonas – Maceiras, Rouiller, Burch, Njoh – Naressi, Cognat – Lopes, Morandi, Kadile – Mráz
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
FC Basel
Szalai Ádám egykori együttese szintén nem futott nagy szezont, legalábbis magukhoz képest. Volt már a közelmúltban egy ilyen szétesés-féleségük, de annak a végén is lehozták az ötödik helyet. Így tettek tavaly is, a kettő között viszont egyszer másodikak, utána pedig elsők lettek. Szóval címvédőként estek vissza erőteljesen, azonban a januárban érkező Stephan Lichsteiner (aki játékosként játszott a Lazioban, a Juvéban és az Arsenalban is) maradhatott a vezetőedző.
Alaposan belehúztak ők is, a négy saját nevelést leszámítva is igencsak sok igazolást hajtottak végre. Számunkra talán a legfontosabb, hogy a Zete nagy tehetségét, Akpe Victoryt ők szerezték meg. A 19 éves nigériai belső védő sok nagycsapat figyelmét felkeltette, végül a zalaiaknak 3 millió eurót fizettek érte.
Aztán jött még a szlovén válogatott Zan Celar, a rutinos Jonas Omlin, a 20 éves olasz tehetség, Jonas Harder, a svéd bajnoki címvédő legnagyobb ékköve, Ludwig Malachowski Thorell, illetve Coleen Louis, Kazeem Olaigbe és Asane Sow.
Távozott Adrian Barisic (Braga), Bénie Traoré (New York City), Dominik Schmid (Salzburg), Finn van Breemen (Famalicao) és még sokan mások.
Náluk is akad sérült, méghozzá Gabriel Sigua és Kaio Eduardo.
A várható kezdőcsapat:
Omlin – Tsunemoto, Daniliuc, Victory, Louis – Metinho – Malachowski Thorell, Shaqiri – Olaigbe, Celar, Otele
Tippelde
Egyelőre úgy látom, a Basel jobban erősített, és a kulcsembereiket jobban tudják pótolni. Idáig is erősebbek voltak, győzelmük tűnik optimális választásnak.
Fő tippek:
1.: FC Basel győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
Fogadj 8.000 Ft értékben a GGBET oldalán, és nyerj 4.000 Ft értékű ingyenes fogadást!