Sparta Praha – Olympique Lyon Tipp | Felállások és Esélyek 2026.08.04.
- epet Arena
- Augusztus 04. 20:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
A mai utolsó mérkőzésünkön két régi ismerős találkozik. Az Európa-ligában, illetve annak elődjében, az UEFA kupában, elég sokszor összefutottak, most pedig a következő állomása jön a Sparta Praha – Olympique Lyon meccsnek.
A találkozó továbbjutója nem egyértelmű, a Lyon ugyanis már nem olyan eszeveszetten erős, mint mondjuk pár éve. Vagy inkább évtizede. De itt vannak, ami jelzi, hogy kilábaltak a válságból, vagy legalábbis kilábalóban vannak. Ellenfelük Csehországban küzd rendre a városi rivális ellen, sorozatban két bajnoki címet követően kétszer ők húzták a rövidebbet. Úgyhogy míg a Slavia fixen ott lesz a főtáblán, addig a Spartának selejtezőre van szüksége. Ráadásul rögtön kaptak egy baromi nehéz ellenfelet…
Sparta Praha
Az ősi rivalizálásnak nincs vége, a Sparta és a Slavia Praha ezúttal is házi versenyt csinált a cseh bajnokságból. Zsinórban másodjára maradt alul ebben a versenyben a Sparta, amely négy ponttal szerzett kevesebbet, mint a városi rivális.
Az ezüstérem ellenére a dán Brian Priske maradt a vezetőedző, ebben tehát nem volt változás. Annál inkább a keretben, cseh szinten kifejezetten sokat költött a fővárosi gárda, ráadásul immáron magyar tagja is van a felnőtt keretnek Vitályos Viktor és Hegyi Krisztián személyében. Előbbi az MTK-tól, utóbbi a West Hamtől érkezett. Szintén új fiú Ebrima Singhateh, Roman Macek, Sivert Mannsverk, Josimar Alcócer, Tobias Guddal és Jonatan Braut Brunes.
Értük összesen 19 millió eurót fizettek. De bevételként jött 13 millió, ugyanis eladták Albion Rrahmanit, Kaan Kairinent vagy épp Krystof Daneket.
Még megemlítenék két srácot, Veljko Birmancevic és Adam Karabec Nyugat-Európában töltötte a legutóbbi szezont, előbbi épp a Lyonból tért haza. Könnyen lehet, hogy nem marad, az Anderlecht nézte ki őt.
Bár a BL-ben még nem játszottak idén, de a bajnokság már elkezdődött. Az első fordulóban nem tudtak pontot szerezni, a Brno ugyanis 3-1-re verte őket. A másodikban viszont otthon már sikerült győzni, a Zlin elleni csata szintén 3-1-es eredményt hozott a hazaiaknak. A gólokat Andrew Irving, Jonatan Braut Brunes és Adam Karabec szerezte, miközben Lukas Haraslin kihagyott egy tizit.
A hétvégén egy sor játékos nem tudott játszani. Sérült Ondrej Penxa, Sivert Mannsverk, Elias Cobbaut, Magnus Andersen, Jakub Martinec, Peter Vindahl, Patrik Vydra és Emmanuel Uchenna.
A várható kezdőcsapat:
Surovcik – Mercado, Sörensen, Sevinsky, Suchomel – Irving, Sochurek – Alcocer, Karabec, Haraslin – Brunes
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Olympique Lyon
Nemrég még arról szólt a fáma, hogy az Olympique Lyonnak távoznia kell pénzügyi problémái miatt az élvonalból. Aztán a klubot megmentették azok, akik a sikerét akarják. Bőven voltak olyanok, akik nem így voltak vele, de az új vezetés kemény kompromisszumokkal ugyan, de elérte, hogy a Lyon ne jusson a Girondins Bordeaux sorsára.
Maradtak az élvonalban, ráadásul nem is gyengültek meg, ugyanúgy az élboly tagjai. Ugyan a PSG-vel felvenni a versenyt nem tudják, a bajnoki címre esélyük sincs, de legutóbb sikerült a negyedik helyet megcsípni. Még akár a bronz is összejöhetett volna, csakhogy nem tudták kihasználni az utolsó fordulóban a Lille botlását, ők maguk 4-0-ra kaptak ki a Lens csapatától.
Ennél nagyobb botrányokat is túlélt Paulo Fonseca, volt idő, amikor hét hónapra tiltották el, mert annyira kivetkőzött magából egy mérkőzést követően.
A Lyon kifejezetten erősen indította az átigazolási idényt. Megszerezték a fiatal tehetséget Julien Duranville-t, aki valóban hatalmas tehetség, de nagyon sérülékeny. Szintén van veszély Lois Openda leigazolásában, a Juventusban semmit nem csinált a belga.
Új érkező még Kail Boudache, Mohamed Ouédraogo, Noham Kamara, Felix Bacher és a legnagyobb név Mads Bidstrup a Salzburgtól.
Van azért fontos távozó, Afonso Moreirát a Leverkusen, Martín Satrianot a Getafe szerződtette. És már Endrick sincs itt, akire a Real Madrid ebben a szezonban már számít.
Egy prágai együttessel már megmérkőzött az Olympique, 2-0-ra buktak el a Slaviával szemben. Négyet lőtt nekik a Real Betis, miközben nyertek a Wolfsburg, a Servette, a Macon és a St. Gallen ellen.
A pénzügyek még nem rendeződtek teljesen, így a hírek szerint lesznek még távozók. Nagy esély van Orel Mangala, Tanner Tessmann, Nicolás Tagliafico és Ernest Nuamah eladására is.
A várható kezdőcsapat:
Greif – Ouédraogo, Kluivert, Mata, Maitland-Niles – Tolisso, Morton, Tessmann – Duranville, Nuamah, Boudache
Tippelde
Fizikálisan előnyben a csehek, ők már meccsben meg lendületben. De a játékerő meg a Lyon mellett szól.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
Heti Reload bónusz a Zoccer oldalán! A bónusz mértéke 50%, legfeljebb 200.000 Ft-ig