Young Boys – Sion Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.26.
- Stade de Suisse
- Július 26. 14:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Oldal megnyitása" hivatkozásra a részletekért
A svájciakról épp a héten esett szó, ám nem a megszokott csapatokat vettük elő. A Bajnokok Ligájába meg az Európa-ligába ezúttal nem a szokásosnak mondható páros, vagyis a Young Boys meg az FC Basel jutott, mindketten gyenge idényt zártak, így a Thun – St. Gallen kettős indulhat a nemzetközi porondon. Na meg majd a Lugano… és a Sion is. Tegnap léptek pályára, és hát az eredménnyel semmiképp nem lehetnek elégedettek, főleg az ellenfél ismeretében. De még van egy visszavágó.
Könnyen lehet tehát, hogy valamennyire muszáj lesz tartalékolni a Young Boys ellen. Amely nagyon elszúrta az előző idényt. Nemrég még a BL-ben mutatták meg magukat, most még a Konferencialigában sem tudják.
Következzen a Young Boys – Sion találkozó!
Young Boys
Az elmúlt tizenöt évben két csapat volt, amely uralta Svájcot. Az FC Basel 2010 és 2017 között, majd a Young Boys 2018-tól egészen 2024-ig. Ebben a hét szezonban csak egyszer bukták el a bajnokságot, a Zürich lett akkor az első.
Az utóbbi két évben azonban nem sikerült a trónon maradni. Előbb a Basel vette vissza a koronát, a YB pedig csak bronzérmes lett, míg tavaly egészen a hatodik helyig süllyedtek, ami által egyetlen európai kupasorozatban sem indulhatnak el. Erre utoljára a 2013/2014-es idényben került sor.
Érdekes, de a gyenge bajnoki szereplés ellenére Gerardo Seoane (aki nagy név ott Svájcban, korábban több Bundesliga-csapatnál is megfordult) maradt a vezetőedző. Az viszont adta magát, hogy a keret megerősítésének gőzerővel fognak nekiállni.
Eddig öt játékos érkezett, azonban mindannyian azonnal bevethetők. Jó, talán Benjamin Kabeya nem, ő az utánpótlásból került fel. Ám a 35 esztendős Joel Mall, a Leeds United jobbhátvédje, Isaac Schmidt, a Slavia Praha tehetsége, Dominik Pech és a rutinos Cédric Zesiger rögtön erősítést jelent.
Eddig tizenketten távoztak, köztük Ebrima Colley, Rayan Raveloson és Lukasz Lakomy.
Érkezhet még pár új arc, de nagy a kereslet több berni játékos iránt is. Például leléphet Marvin Keller, Alan Virginius vagy Jaouen Hadjam.
Négy felkészülési mérkőzés eredményét ismerjük: Döntetlennel nyitottak az Austria Lustenau ellen, aztán a Harkov – Plzen – Etoile-Carouge hármast verték.
Sérült Facinet Conte, Ryan Andrews és Mats Seiler.
A várható kezdőcsapat:
Keller – Schmidt, Benito, Zesiger, Hadjam – Fassnacht, Gigovic, Fernandes, Alan Virginius – Córdova, Sanches
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Sion
Az eredeti terv az volt, hogy tegnap esik szó erről a meccsről, de megakadályozott bennünket a tény, hogy a Sion aznap este a Konferencialigában lépett pályára. A bevezetőben már említettem, hogy az eredményre annyira nem lehetnek büszkék, a fehérorosz BATE Boriszov ellen ikszeltek.
Régen a BATE komoly csapatnak volt mondható, azonban rettentően meggyengültek, már hazájuk bajnokságában sem tudnak dominálni, nemhogy Európában. Az 1-1-es döntetlent persze otthon ki lehet javítani. A csapat találatát Winsley Boteli szerezte.
Nem lehet mondani, hogy a keret annyira megváltozott volna, és ez okozta a gyengébb eredményt. Az edző is ugyanaz, aki már három éve, Didier Tholot-ra sem lehet fogni a döntetlent. Inkább az lehet a pakliban, hogy a Sion számára a szezon most kezdődött, nem tudtak szimplán felpörögni.
De akkor nézzük is, mennyiben változott a keret: A fent említett Winsley Boteli tavaly kölcsönben már itt volt, most 3,5 millió euróért végleg megszerezték. Érkezett még Fodé Sylla (Lens), és egyelőre ennyi. Pletykák vannak Federico Nardin megszerzése körül, de a középpályára a mostani ellenféltől leigazolhatják Kastriot Imerit vagy a rutinos Vincent Sierrot.
Távozó alig, Noah Grognuz, Pierrick Moulin és Maxime Dubosson kölcsönbe ment, Dejan Djokic végleg.
Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a legutóbbi idényben Vanczák Vilmos korábbi csapata a negyedik helyen futott be, megelőzve a két nagyot, a Baselt meg a Young Boyst.
De akkor térjünk vissza gyorsan a közelmúlt eseményeihez: az első tétmeccsük előtt az Yverdon – Annecy – Xamax – Etoile-Carouge négyessel játszottak felkészülési mérkőzést, mindet megnyerték.
Egy sérült van, Kreshnik Hajrizi.
A várható kezdőcsapat:
Racioppi – Lavanchy, Sow, Kronig, Hefti – Kabacalman, Baltazar – Chouaref, Boteli, Surdez – Nivokazi
Tippelde
A tavalyi borulást gyorsan kell javítani, mert elfogy a levegő a játékosok és az edző körül. Csak a Szuperligára figyelnek most, és kihasználhatják, hogy ellenfelük fejében a BATE elleni visszavágó is ott lesz.
Fő tippek:
1.: Young Boys győzelem
2.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem
Ha a feljogosító fogadásod vesztesen zárul a Sportaza irodájánál, freebetként visszakapod az összeget!