Halmstad – Häcken Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.19.
- Örjans Vall
- Július 19. 16:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A svédek is pályán lesznek a hétvégén, hoztunk is tőlük egy mérkőzést ma is. Két szörnyű formában levő csapat találkozik a pályán, a Halmstad lesz otthon, a dobogó alján álló Häcken meg idegenben.
Első blikkre ez egy országos kettes, hiszen a harmadik helyen álló utazik a tökutolsóhoz. Nem is nagyon tudunk a dolgokba kötni, mindössze annyit mondunk, hogy a Häcken – amely pár éve bajnoki címet szerzett – is három mérkőzés óta nyeretlen.
Jöjjön a Halmstad – Häcken mérkőzés!
Halmstad
Május óta irányítja a Halmstad csapatát Stuart Baxter. Nem megszokott, hogy skót edzője legyen egy svéd együttesnek, de Baxter nem először jár itt, korábban volt már a gárda edzője, ahogy a Helsingborgnál, az AIK-nál vagy a Lynnél is megfordult. Igazi utazó, megjárta Törökországot, Japánt, Portugáliát, Finnországot és Dél-Afrikát is.
Májusi kinevezése óta hat találkozón ült a kispadon, ezek közül csak egyet nyert meg, az Örgryte ellenit. Egy kiesési rangadót. Önmagában azonban ez kevés lesz, főleg, hogy ez az egyetlen bajnoki győzelmük.
A szünetről is vereséggel tértek vissza, a Djurgarden otthonából sima, 3-0-s zakóval tértek haza.
A csapat nem meglepő módon tökutolsó. Tizenkét meccsből tehát egyet nyertek meg, háromszor ikszeltek és nyolcszor kaptak ki.
A keret keveset ér, talán a legkevesebbet az egész mezőnyben. És ezen az sem segített, hogy a két szezon között igyekeztek megerősíteni azt.
Nagyobb név Omar Faraj és Erko Tougjas, illetve Rocco Ascone, olyan együttesekből is igazoltak, mint a spanyol harmadosztályú Atletico Sanlugueno, Hussein Carneil tért vissza Svédországba onnan.
Még korábban távozott Tim Erlandsson, Rasmus Wiedesheim-Paul, Yannick Agnero és Vinicius Nogueira, mindannyian meghatározó játékosai voltak a gárdának.
Eddigi egyetlen győzelmét otthon aratta a csapat, kétszer ikszeltek és háromszor kikaptak. Ha a közeljövőben nem kapják magukat össze, akkor készülhetnek a másodosztályra. Ami nem is ritka, hiszen a mögöttünk levő tíz évből ötöt ott töltöttek.
Jó hír, hogy nincs sérült a keretben.
A várható kezdőcsapat:
Ronning – Boman, Gregor, Tougjas, Kaib – Illary, Allanson, Ascone, Carneil – Arvidsson, Faraj
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Häcken
2022-ben Per-Mathias Högmo irányításával lett bajnok a Häcken, amely nagy szó volt akkoriban. A címvédés nem sikerült, a szakember azóta Bulgáriába igazolt, a csapatnál pedig Joop Oostervold és Jens Gustafsson is megfordult. Utóbbi most a vezetőedző.
A tavalyi évben mindössze a 10. helyet szerezték meg, ettől függetlenül az edzőt nem küldték el. Pedig ez messze elmarad az elvártaktól.
Komoly erősítést nem igazán tudnak felmutatni, Gustav Lindgren tért haza, ahogy David Seger is eleget volt légiós. Szintén új ember David Andersson a Norrköpingtől, valamint Jeremy Agbonifo a Lenstól. Utóbbi csak kölcsönbe érkezett, pontosabban tért vissza, hiszen a franciák innen szerződtették.
A távozók között megtalálható Isak Brusberg, John Paul Dembe, Samuel Leach Holm és Simon Gustafson, vagyis fontos alapemberek.
Egy kicsit korábban például Abdoulaye Faye is távozott, ahogy Zeidane Inoussa is, értük komoly pénzt kapott az együttes. A legfrissebb távozó pedig Silas Andersen, akit a Sporting CP 7 millióért vásárolt meg.
A Häcken idén jobban áll, a 3. a tabellán, a szünet után azonban egy nagyon érdekes vereséggel tértek vissza. az Örgryte otthonában kaptak ki 4-3-ra, pedig az ellenfél a kiesés ellen küzd.
Részükről Julius Lindberg, Adrian Svanback és Abdoulaye Doumbia talált be.
Rendezni kell a sorokat, nem is vitás, és a sereghajtó ellen lesz lehetőség. Még akkor is, ha amúgy idegenben csak 2-3-1-gyel állnak.
Hiányzik majd Etrit Berisha, Ben Engdahl, Filip Ohman és Adam Lundqvist.
A várható kezdőcsapat:
Linde – Hilvenius, Helander, Samuelsson, Wembangomo – Seger, Doumbia – Layouni, Rygaard, Lindberg – Lindgren
Tippelde
Csak annyit tudok mondani, amit már korábban is megtettem. A Häcken nincs jó formában, de a mostani ellenfél kihúzhatja őket a gödörből.
Fő tippek:
1.: Häcken győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
2.400.000.000 Ft-os összdíjazás a Zoccer irodájánál. Regisztrálj és csatlakozz a Zoccer Ligához!