Univ. Craiova – Vitebsk Tipp | Felállások és Esélyek 2026.07.15.
- Stadionul Ion Oblemenco
- Július 15. 19:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A mai nap olyan lesz tippek terén, mint a tegnapi. Három találkozó az európai kupákból, egy pedig a világbajnokságról. Na most, azt teljesen tartani nem tudjuk, amit tegnap, a szerdai Bajnokok Ligája meccsek közül egyet választottunk ki, a másik kettő az Európa-ligából érkezik.
Az Universitatea Craiova – Vitebsk meccs mellett döntöttünk, ami igazából… nagyon sima egyes. Már az odavágón (amit amúgy Mezőkövesden játszottak) látszott, hogy nagy a differencia a két csapat között, ez a romániai visszavágón még hangsúlyosabb lesz.
Ha a fehéroroszok innen fel tudnak állni, akkor meg sem fognak állni a csoportkörig, ezt túlzás nélkül mondom. Ahogy azt is, hogy úgy kiesnek, mint a sicc.
Universitatea Craiova
Rövid időn belül két trófeával gazdagodott az Universitatea Craiova együttese: május végén bajnoki címet szereztek, míg tegnapelőtt a Szuperkupát vihették haza.
Szoros volt a bajnokság, de Filipe Coelho (aki novemberben csatlakozott) csapata végül négy pontot vert az Universitatea Clujra. Velük játszották amúgy a vasárnapi mérkőzést is, 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel dőlt el a kupa sorsa. Részükről Steven Nsimba talált be, majd a büntetőpárbajban egyszer sem hibáztak, szemben ellenfelükkel.
Az utolsó tizit az az Anzor Mekvabisvili lőtte be, aki lehet, hogy távozik, a francia első osztályból van kérője, a Toulouse-ra pedig azért nem lesz könnyű nemet mondani.
Vannak már biztos távozók is, Joao Goncalves (Nacional), Robert Petculescu (Voluntari), David Barbu (CSA Steaua) és Florin Gaspar (Chindia) is lelépett, többeknek pedig lejárt a szerződésük.
Új arc a Serie A-ból hazahozott Razvan Sava, az Észak-Macedóniából szerződtetett jamaikai, Ronaldo Webster, valamint Heri Tavares, Simon Elisor és Alexandru Maxim.
A keretben van pár ismerős, Alexandru Cicaldau korábban a Galatasaray meghatározó játékosa volt, míg Adrián Rus több évet töltött Magyarországon, a Fehérvár (akkoriban Videoton) játékosaként, előtte pedig megfordult a Balmazújvárosban is.
A BL-ben első meccsüket idegenben, a Vitebsk ellen játszották. Nem kellett annyit utazni, hiszen a fehérorosz csapatok általában Magyarországon játszák hazai meccsüket, ráadásul elég szerény képességű együttes a Vitebsk. Már az első félidőben 3-1-re vezettek, két tizenegyest értékesített Asszad al-Hamlavi, betalált Stefan Baiaram és Steven Nsimba.
Csak decemberben játszik újra Pavlo Isenko, de sérült Alexandru Iamandache is.
A várható kezdőcsapat:
Sava – Romanchuk, Rus, Screciu – Mora, Mekvabisvili, Baluta, Bancu – Matei, Baiaram – Nsimba
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Vitebsk
Nagyon régen nem került szóba itt az oldalon fehérorosz csapat. Valamikor tavaly, ugyaníg a BL/EL első körében választottunk belorusz együttest, de mivel hamar kiestek, onnantól fogva nem igazán foglalkoztunk velük.
Fehéroroszországot nemrég egy bundabotrány zaklatta fel, emiatt csapatok mentek csődbe (a Szoligorszk így járt), estek vissza vagy tűntek el a másodosztályba. Már rég nem a BATE Boriszov diktálja a tempót, ők évek óta nem voltak bajnokok.
Meglepetésre tavaly a Vitebsk lett az első, maga mögé utasítva a címvédő Dinamo Minszket (is).
A bajnoki címet összehozó Mihail Martinovics nem maradt, és az edzők csak úgy jönnek és mennek. Magomed Adiev másfél hónapot volt itt, Szergej Balanovics kettőt, júniusban pedig Filip Szokolinszkijt nevezték ki.
Közben az új idény javában zajlik, 14 fordulót játszott le a VItebsk, egyelőre a második helyen áll, két ponttal lemaradva az elsőtől.
Meghatározó távozó nincs, Saliou Thioune, Nikita Gluskov és Daniil Galjata folytatja más csapatban, míg Silas Gnaka, Denilho Cleonise és Radivoj Bosic érkezett. És érkezhet még Artem Dzjuba, az orosz támadó, aki a válogatottjának egyik legismertebb játékosa volt, manapság viszont már inkább csak levezetni jönne.
Sérült Alekszej Nosko.
A várható kezdőcsapat:
Pavljucsenko – Gomanov, Volkov, Moszkalencsik, Koncevoj – Skibszki, Abdullahi, Gromyko, Galjata – Diabaté, Gluskov
Tippelde
Azt hiszem, a helyzet elég sima, ahogy a románok továbbjutása is az lesz.
Fő tippek:
1.: Univ. Craiova győzelem (0-1-es hendikep)
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem
Regisztrálj a Casea oldalán, első befizetésedre 100%-os bónuszt kapsz 40.000 Ft-ig!